Fennen a fenséges
,nem ellenséges csak elégséges.
Színek ,szépek ,tompák
,sárgák ,barnák,
Játszanak veled
és te velem ,ellenem ,ellenkezem
és megint a kezem ,
és a lábam ,ami visz és hoz
és oly sok bajt okoz
,és te aki mindet fokoz.
Kilépek innen ,magamból
, magadból
ülök egy téren
serényen,
szemem legel
, szemed jegel ,
tárt a lélek égek ,hideg tűzzel
,és a helyzet tüzel
,könyörgöm ne űzz el ,
és a múzsa láb új hegyre áll
, mosoly mit nekem szán
,lebben fátyol ruhája
,rátelepszik gondolataim zegére- zugára.
Lép ,toppant ,szívem dobban
,kő szívemen ,az aszfalton nagyot koppan ,
,nézem emelkedő alakját
,ahogy emészti a város homályát
,zajjal tölti meg és kacag
,tülköl ,csilingel és zörög
,”gyere vissza! Kiáltom utána te vagy az öröm..
Az a pillanat
A lég áll vár-rád talál,
a talány
,égsz és félsz
,pillanat mint őz suta
húsa
,fogad markolja
és mégis üres a markod ma,
bár a talán is habár és
remény az ég és az ott lakók
,és a robaj mi a füledbe robbanó
Lép ,nem vár
és megint a habár
és megint
,most a pillanat rád bólint
, és te picit biccentesz szemeddel
, dadognak a szavak ,ne- ne engedj el.
Már megint egy gondolat, hosszú ,sárga ,villamos,
A 6-os
,szisszen ajtaja
és elnyeli tested ,vár
Csepel vagy Buda
, ki tudja, már
,felhők rebbenek ,madarunk csapja szárnyát
,villamos becsukja tátott száját
és zörögve ,zizegve elkúszik veled
az idő a város dzsungelébe..
Loui.,
No hát ennyi..most